Bemutatkozás

 

Végh Tamásnak hívnak. 1960. február 21.-én Gödöllőn születtem. Isaszegen élek egy szüleimtől örökölt, kis kertes házikóban, Vackor fedőnévre hallgató keverék kutyám társaságában. Eredeti mesterségem nyomdász, amelyben a kilencvenes évek elejéig dolgoztam. A szakma időközben megváltozott és az én hagyományos tudásom elavulttá lett, s így lépéshátrányba kerültem. Új foglalkozás után kellett néznem. Sok mindennel foglalkoztam. Voltam péklegény, biztosítási üzletkötő, gépkezelő, építőipari segédmunkás, targoncavezető, s legvégül erdészeti közmunkás. Jelenpillanatban közalkalmazottként, szellemi munkából élek.

            Az irodalom, a könyvek, és a versek szeretete, azóta elkísér, amióta megtanultam olvasni az általános iskolában. Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak. Külön ki kell emelnem általános iskolai magyartanárnőmet, a néhai Papp Elekné, Katica nénit. Az ő irodalom órái élményszámba mentek a számomra. Értő módon, nagy szeretettel ismertetett meg bennünket a költészet, a versek világával. Remekül mondott verset, nagy tüzek égtek szavalataikor. Őrá még azok is odafigyeltek, akik egyébként nem szerették a tantárgyat. Úgy érzem, hogy neki komoly része volt abban, hogy elindultam ezen az úton. A másik meghatározó pedagógus, gimnáziumi magyartanárnőm, Márta néni. Nála elvárás volt, hogy a diák mást is olvas, nemcsak a tankönyvi anyagot. Aki csak a kötelezőket tudta, kettesnél jobb osztályzatra nem számíthatott. A jó könyveket kiválasztani, és jól olvasni ő tanított meg. Ebben az időben szerettem meg igazán a könyveket és az olvasást. Szerencsés voltam, hiszen

édesapámnak és anyai nagyapámnak nagyon szép és gazdag könyvtára volt, és a karácsonyfa alól sohasem hiányzott a könyv. Mindig sokat olvastam, és olvasok ma is. Szerény, de folyamatosan bővülő saját könyvtárral rendelkezem, és több mint három évtizede, tagja vagyok a városi könyvtárnak is. Olvasnivalóban nem szenvedek hiányt, hála Istennek.

            Verseket kamaszkorom óta, több, kevesebb kihagyással, folyamatosan írok. Nagyon sokáig csak magamnak, s a jó öreg íróasztalfióknak fogalmaztam meg roppant magvas, és bölcs gondolataimat a világ folyásáról. Azután megmutattam őket szűkebb családomnak, néhány ismerősnek, s a dolog hosszú ideig ennyiben maradt. Dolgoztam a szakmámban, eljártam a könyvtárba, jöttem-mentem, éltem a magam szerény kis életét. Egy szerencsés véletlen folytán tagja lettem a nyolcvanas évek közepén újrainduló Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti társaságnak. Ez a mozzanat meghatározó volt az életemben. Innentől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem kortárs irodalmunk nagyjaival, élő klasszikusokkal, legendákkal, ahogy mondani szokták, a nagy bölényekkel. Meghatározó élmény, s nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy személyesen ismerhettem Takáts Gyula bácsit, Fodor Andrást, Gyurkovics Tibort, Mészöly Dezsőt, Cseres Tibort, Varga Domokost. A kilencvenes évek második felében, a Társaság évi rendes közgyűlésén, egy hozzászólásom nyomán,   Gyurkovics Tibi bácsi javaslatára, beválasztottak az Elnökségbe. Megbízatásom egy évre szólt. Az Elnökség feladata volt többek között a Berzsenyi-díj odaítélése is. Ezt a díjat az emigrációban élő, külföldön alkotó magyar irodalmárok hazai elismerésére alapította a társaság. Az elnökségben végzett munka során találkozhattam többek között, Tornai Józseffel, Kiss Dénessel is. A velük, illetve készülő munkáikról szóló beszélgetések során rengeteget tanulhattam életről és irodalomról egyaránt. A Társaság által szervezett havi zenés irodalmi estek a Rátkai-klubban, szintén építő jellegűek voltak, s mindenképpen meghatározták a következő évek irányát a számomra. A mozgalmas időszak után újra csendes évek következtek. A csendes esztendők keserves felismeréseket, nagy rádöbbenéseket tartogattak a számomra. Ezidőtájt vesztettem el édesapámat, aki példaképem, mentorom, jó barátom is volt. A halálát követő egy esztendőben egy sort sem írtam. A róla szóló, rá emlékező verset csak ezután vetettem papírra. Ez a költemény, amely készülő első kötetemben is helyet kapott,

egy új, mind a mai napig tartó alkotói időszak nyitánya. Azóta sűrűbb lett körülöttünk az élet, több energiába kerül a jóságos mosoly, s a bölcs derű. 2005-ben, a József Attila centenárium évében léptem először a nyilvánosság elé az évfordulóra írt, hosszabb lélegzetű versemmel. Fontos találkozások jellemezték ezeket, az időket is. Megismerkedtem Fodor Miklóssal, a későbbi Túlpart együttes vezetőjével, aki zeneszerző, esszéíró, filozófus, pedagógus, s nem utolsósorban költő is egyszemélyben. Tanácsaival sokat segített, s az általa felvetett szempontokat mind a mai napig figyelembe veszem. Akkoriban hozott össze a jó sors életem párjával is, aki szintén sokat csiszolt rajtam. Szelíd, türelmes természete, komoly tudással párosult, lévén magyar szakos tanár. Azután újra végigvágott rajtunk az élet, a párom az édesapját, jómagam nevelőanyámat veszítettem el, egy éven belül. Hála Istennek sikerült talpra állnunk. Végezetül, de nem utolsósorban, ekkoriban találkoztam Karaffa Gyulával, aki alkotótársakat keresett az újrainduló Börzsönyi Helikon c. irodalmi és művészeti e-folyóiratához. Elküldtem neki néhány versemet, s immár ötödik éve tagja vagyok a folyóirat alkotógárdájának

            Alapvető fontosságú dolog számomra, hogy a párom jóvoltából egy közösség, az isaszegi református gyülekezet tagja, megválasztott presbitere vagyok. Ugyanilyen fontos hely az életemben a városi könyvtár, amelynek munkatársai sokat segítettek abban, hogy írásaim és jómagam reflektorfénybe kerülhettünk. 2011-ben meghívást kaptam, negyedmagammal, mint helyi alkotó, a városunkban megrendezett nemzetközi költőtalálkozóra. Ugyanez év novemberében, lelkészünk, Bajusz Árpád nagytiszteletű úr jóvoltából sor kerülhetett életem legelső önálló irodalmi estjére, verses bizonyságtételére. Az önálló esten, melyet templomunk gyülekezeti termében tartottunk, Dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus bevezetője után nevelt lányom, Molnár Anna, presbitertársam, Szikszai Jolán, illetve jómagam tolmácsoltuk a verseket, a szép számban összegyűlt érdeklődőknek. Az est számomra is váratlan, nagy sikert hozott, és mérföldkő a munkásságomban. 2012-ben a városi könyvtár bábáskodásával megalakult az amatőr írók és költők helyi klubja/AKÍK/, s ez szintén döntő jelentőségű a számomra. Egy klubesten találkoztam ugyanis a Mozaik Művészpáholy munkatársaival, Dedik Jani bácsival, illetve Szofival, aki akkor vázolt egy komoly lehetőséget, s én nem akartam elszalasztani. Azóta istápolja a verseimet, s néha a lelkemet is. Köszönet érte.

            Magaménak érzem, s erkölcsi zsinórmértéknek tartom a Nagy László-i koncepciót, amely szerint a költő egy kisebb közösség küldötte, s üzenete van a nagyobb közösség számára is. Feladata, hogy a kisebb közösség ügyes bajos dolgairól is szóljon a nagy nyilvánosság előtt, bátran kimondva a gondokat, nem takargatva azokat, „mert növeli, ki elfödi a bajt”- vallotta Illyés Gyula is. Amennyiben ezért ostoroz bárki, nem érdekel, mert „lesz a veszett ügynek bolondja”/N.L,/

           

 

Új hozzászólás írása:

Név:	Email:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:

Eddigi hozzászólások

Dani János	2016-02-16 13:01:20
Üdv,Tamás!Remélem jó az érzésem és Te vagy az akire gondolok Bakoss Ida fia.Örömmel olvastam az életrajzod és gratulálok sikeredhez és további sikereket kívánok.Én Édesanyád váci unokatestvére vagyok.Ha gondolod kapcsolatba kerülhetünk.Üdvözlettel Dani János.Öcsi Vácról.