2014,január 1. Egy  új esztendő napjára

 

Csak úgy!

Ahogy nézem a kertet az ablakból , várva, hogy meghűljön a kávé a kezemben, az első gondolatom, hogy el kéne pakolni a kerti bútorokat, mert hamis ez a nyarat idéző napsütés. A nyugágyam a kockás párnákkal kint árválkodik, csak Bagira, a fekete macskám heverész benne néha a fáradt napsütésben. Jó is lenne kicsit kiülni, olvasni egy kicsit, vagy csak nézni az égen úszó felhőket, hogy merre mennek. S vajon nit hoznak, és mit is visznek.

 Birskörtefámról egyre csak hullanak a levelek nem törődve azzal, hogy hány napos söprés eredménye, mire eltűnik a falevél nagy nylonzsákokba kötve. Már látszanak a csupaszodó ágak, ahogy a fácska elveszti lassan a szép üde zöld ruháját, s némely ága már teljesen csupasz. Ruhájavesztetten olyan kis nyomorékforma. Előtünnek az erős ágakból kinövő vadhajtások, a gubancos, vékony, egymásba fonódó vesszők, a kissé meggörbült fatörzs. Az egyik ága szinte előrenyúlik, mint egy megalázott ember kérő keze.. Nemrég még tele volt nagy, sárga, fanyar ízű gyümölcsökkel. Ahogy potyogtak le a fáról, olyan volt, mint ki megszabadul minden egyes gyümölcsével valami nagy, lelkét nyomorító tehertől. Érdekes, susogni nem hallottam csak egyszer. Egy nagy vihar alkalmával, ahogy az ablakomat mintha védte volna, hogy felfogja az orkánszerű szelet.

 Kicsi birsfa, a Föld és az Égbolt csak a társaid. Egyedül vagy itt az emberek és a kerti fák között  A magasba ívelő büszke tuják zöld levelei télen sem vesztik el színűket, s a hólepte ágak közt csak még impozánsabbak.  Te pedig miután odaadtál már mindent, amid volt, a tavaszi vadrózsához hasonlító virágaid, a nyári árnyat adó lombjaidat, az őszi gyümölcseid, s most itt maradsz dideregve, csupaszon, árván a dermesztő télben. Mégis van benned valami hajthatalanság, amit csak Te tudsz, ahogy bennünk, emberekben is van valami a lelkünk jól bezárt szegletében,  ami soha nem tud kibontakozni. Valami finom, elnyomott rész, amivel meghalljuk azt a dallamtalan zenét, ami egy fa susogásába, vagy a csillagvilágra felnézve, álmodozva hallani vélünk. Valami holt erő, valami zene, amelyet még nem írt meg zeneszerző.

Kedves kicsi birsfám ne bánd, hogy elmúlt a nyár, álmodj a tavaszról, s mikor újra kihajt minden, te leszel a leggyönyörűbb a kertben azokkal a csodálatos virágaiddal, amilyenek csak neked vannak.

 

 

Új hozzászólás írása:

Név:	Email:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:

Eddigi hozzászólások

Elvira	2013-10-30 22:13:17
Nagyon kedves kis irás , Még nem olvastam ilyen könnyedséggel irt sorokat egy fáról.